Kirándulás

Már régen voltam egy jó kis kiránduláson, a lábam el is felejtette, milyen az. Úgyhogy ma elmentem egy kis sétára. A célpontot egy kis túrakönyvből néztem ki, amit egy közeli Barnes an Noble könyváruházban vettem.

Mindössze 10 percre a lakásomtól van egy szép kis természetvédelmi terület, a neve Wild Basin Wilderness Preserve. Miután eldöntöttem hogy megnézem, átöltöztem kiránduláshoz, elővettem a fényképezőgépet, kiléptem az ajtón - és a legnagyobb meglepetésemre esett az eső! Csendesen, de sűrűn, kitartóan, rendes eső! 83 napja vagyok Austinban és ez az első alkalom, hogy esik! És pont akkor amikor kirándulni indulnék... Visszabújtam a lakásba, de a csendes eső szerencsére nem tartott sokáig. Egy óra múlva újra kiléptem az ajtón és elindultam friss levegőt szívni.

Egy ilyen természetvédelmi területre eléggé vigyáznak, több szabályt is be kell tartani. Nem lehet az ösvényekről letérni, tilos állatot (még pórázon is) bevinni és általában, ahogy mondják, "csak a lábnyomodat hagyhatod hátra". A park bejáratánál egy dobozból húztam egy ismertetőt a park növányvilágáról, egy kis térképpel együtt. Ezért és a belépésért "becsületkassza" van kitéve: mindenki annyit dob bele, amennyit akar. Azért van rajta egy felirat, ami elmondja hogy ha az emberek legalább 3 dollárt dobnak be, az lehetővé teszi  a park önfenntartását. Az ösvények mellett 60 kis tábla jelöli az érdekesebb helyeket, növnyeket, mindegyikről kis leírás a füzetkében. Emellett egyes növények mellett külön kis címke mutatja a nevüket. A kisebb ösvényeket időnként lezárják, áthelyezik, hogy a növényzetnek természetes módon legyen lehetősége regenerálódni. Szóval az egész terület szépen rendben van tartva és vigyáznak rá.

A terület mészköves, kicsit olyan volt mintha Budán a Hármashatár hegyen sétáltam volna. Főleg a növényzet emlékeztetett a különbségekre.

A terület közvetlenül az autópálya, a "Capital of Texas Highway" mellett fekszik, amelyre az emelkedőkről rá is látni.

A szárazság miatt a patakmedernek éppen csak az alján csillog egy kis víz.

A kiszáradó, inas fák belseje száraz, kemény. Évekbe telik, míg egy-egy fatörzs lebomlik ilyen kis maradékra.

Az egyik cserje mellett befordulva legnagyobb meglepetésemre majdnem beleütköztem egy mókusba, ami egy fatörzsön fejmagasságban kapaszkodott. Egy dermedt pillanatig 60 centiről farkasszemet néztünk. Tudtuk hogy a következő pillanat eldönti kettőnk közt, ki győz. Ő egy tizedmásodperccel gyorsabban mozdult. Mire a fényképezőgépet felemeltem, átpördült a fa túlsó oldalára, majd lecsúszott a földre és átrohant a következő fához.

Az USA-ban az összes állat közül messze a mókusnak van a legnagyobb esélye, hogy összetalálkozol vele, hiszen mindenütt ott élnek, még a nagyvárosok közepén is (pl. New Yorkban a Battery Parkban). Itt is inkább a találkozás váratlansága okozta a meglepetést mindekettőnknek. Zaj nélküli, lassú mozdulatokkal mutattam neki hogy nem kell tartania tőlem, úgyhogy pár percig tisztes távolságból barátkoztunk.

Utána még jó másfél órát barangoltam a parkban.