Tehát utólag kívánok mindenkinek, aki ezt olvassa, Boldog Karácsonyt!
Az úticél a Chicago-tól 4 óra repülőútra lévő Mangrove Cay volt. Ez a Bahamák szigetcsoport egyik eldugott, szinte turistamentes és elég szegény, viszont gyönyörű szigete. Kb. 1200-an lakják és velünk együtt 9 turista volt a szigeten. Nassau-ból, a Bahamák idegenforgalmi központjából kis helyi charter járatok repülnek és kis hajójáratok mennek a szélrózsa minden irányába, viszik és hozzák a szigetekre a turistákat, a helyieket, a postát és a bevásárolt termékeket a gyúródeszkától az építőanyagig. De hát először is el kellett jutni Nassau-ig. Az indulásunk napján Chicago-ban kb. -15 Celsius volt, így a repülőgépeket indulás előtt jégteleníteni kellett: egy narancssárga majd egy zöld folyadékkal fújták le az indulásra készülő gépeket. Az alábbi képen a az emelőkaros kosárban álldogálló emberke éppen az első fázisnál tart; mi utasok pedig a gép ablakán keresztül bámultuk mint halak az akváriumból.
Emiatt a procedúra miatt negyven perces késéssel indult a gépünk, pedig Charlotte-ban át kellett szállnunk Nassau felé. Charlotte-ban tehát, ahol már csak -1 fok volt, rohantunk hogy elérjük a csatlakozást. Szerencsére többen is tartottak Nassau felé, szépen összevárta a gép az utasokat. A repülés maga eseménytelen volt, de a leszállás előtt már ígéretes látványban volt részünk fentről.
A Bahamák szigetcsoportja egy önálló ország, ennek megfelelően volt útlevél- és vámellenőrzés. Mivel nagy gépeel érkeztünk, sok volt a sorban álló utas, ezért néhány perc után valahonnan előkerült egy kis zenekar, akik a hatalmas, nagyrészt üres fogadócsarnok sarkában letelepedve régi idők nagy slágereit játszották (pl. a "Matildát"). Ez volt az első útlevélellenőrzésem, ahol a sorban állók riszálva lépegettek előre. Nagy képernyőkön a helyi kaszinók és all-inclusive luxushotelek hirdetései mentek folyamatosan. Mi ezeket akartuk elkerülni.
Nassau szép, pálmafás repterén váltottunk a nagy repülőgépről kis helyiérdekűre. Itt már igazi szigeti hozzáállással kezelték a dolgokat: a repjegy visszaigazolásunkon más indulási idő szerepelt mint a beszállókártyán, az indulási kapunál senki a repülőtársaságtól nem volt egyik időpontban sem, tehát mi idegeskedtünk. Amikor valamivel később mégiscsak jött egy hölgy, akitől magyarázatot kértem, ő csak rápillantott a beszállókártyára amit ő maga nyomtatott ki nekünk két órával azelőtt és azt mondta: "ó, ezek a nyomtatott adatok mind rosszak". Ez még nyilvánvalóbbá vált amikor felzsúfolódtunk a kis repülőre, ugyanis mindenki oda ült ahova akart vagy tudott, a beszállókártya ülésszámozása felesleges tintapazarlás volt.
A pilóta feje felett kis illatosító papírfenyő, "wunderbaum" lengedezett egy fonálon, csakúgy mint régebben a budapesti taxik belső visszapillantótükrén, ezért aztán rögtön otthon éreztük magunkat. Csak mi voltunk turisták a gépen, a többiek helyiek voltak akik bevásárlókörútról tértek vissza Nassau-ból Mangrova Cay-be. A repülőút mindössze 20 perc volt és kiszállás után szinte rögtön fel is vehettük a cuccunkat a csomagfelvevőben, ami a helyi reptér parkolója volt.
A szerény körülményeket jól jellemzi, hogy a web oldalon megírták, mindent amire szükségünk lesz a szigeten azt vigyünk magunkkal, a búvárszemüvegtől a naptejig, mert kölcsönző nincs, és semmi sem garantálja hogy a kis helyi boltokban találunk amit keresünk.
A sziget 9 mérföld aszfaltozott úttal büszkélkedhet. Egy taxis kedvesen felajánlotta hogy elvisz bennünket a célunkhoz, a Seascape Inn-hez. A nagy taxiban bőven volt hely, tehát a taxis kedvesen felajánlotta néhány helyinek, hogy őket is elvisszük, a különbség csak annyi volt hogy ők nem fizettek az útért amikor kiszálltak.
10 perc után megérkeztünk a Seascape Inn-hez, a tulaj kedvesen üdvözölt és elvezetett minket a kabinunkhoz (a középső az alábbi képen), majd elballagott hogy összeüssön számunkra egy rákvacsorát.
Mi pedig lesiettünk a partra, hogy mielőtt teljesen lemegy a nap, kiélvezhessünk az óceán látványát.
A Seascape Inn 5 ilyen kabinból áll, egy épületből ami az étterem és bár, valamint a háttérben a tulajdonos házából.A vendégek számára tartanak bicikliket a környék bejárására, valamint műanyag kajakokat.
Másnap tiszta, napsütéses időre ébredtünk, és 8 órára besétáltunk az étterembe ahol a tulaj gyümölcstállal, néhány reggeli süteménnyel és kávéval várt. Ez december 25 volt, és a tulajdonos pár, Joan és Mickey ünnepi karácsonyi vacsorát készített elő, délután 5-re.
A kabinunktól csak pár lépésre volt az óceán.
Az óceán vize kristálytiszta, apálykor akár több száz méter is be lehet sétálni lábszárig érő vízben.
A környék legérdekesebb látnivalói a "blue hole"-ok ("kék lyuk") amelyek az óceán fenékben nyíló függőleges repedések, kürtők. Ezekből általában víz áramlik felfelé és kedvelt gyülekezőhelyei rákoknak, halaknak. A képeken kék lyukként jelenik meg, innen is a neve. Az alábbi kép közepén húzódik egy elnyúló repedés.
Napközben bicikliztünk egy kicsit a környék megismerésére. Természetesen minden zárva volt, december 25 lévén, de egy bájos, kellemes, ámbár szegény környéket ismertünk meg. Az angol gyarmatosítók a Bahamák elhagyásakor még hoztak néhány törvényt a szigetlakók védelmében. Például nem szabad az ingatlanukat eladni; ez azt is jelenti hogy védve vannak az ellen hogy kicsalják tőlük a földjüket, vagy hogy kártyán elveszítsék. De azt is jelenti, hogy lepusztult, romos vagy félkész házak álldogálnak sok telken, néhol rozsdás roncsautókkal díszítve. A tulajnak egy élet áll rendelkezésre, hogy a szegény környéken összegyűjtsön annyit amennyiből befejezheti a házát. Az építőanyag nagy részét hajón kell hozatni. A legjobb beszerzési forrás a relatíve közel lévő Miami, de mivel az már az USA, minden onnan behozott termékért vámot kell fizetni és át kell mennie a vámolási eljáráson. Sokszor a legközelebbi nagy sziget, Dél-Andros vámhivatalában kötnek ki a vásárolt termékek, az a te dolgod hogy hozod onnan el. Ha egy autó komolyan tönkremegy, az első jól felszerelt műhely Nassau-ban van. Oda-vissza szállítani a kocsit már annyiba kerül mint egy komolyabb javítás. Így kerülnek rozsdás roncsautók a kert pálmafái alá. A szigeten van óvoda, általános- és középiskola, de aki tényleg keresni is akar valamit a munkájával, az rögtön elhagyja a szigetet amint lehetősége van rá. Időnként hazalátogat és hoz valamit a házába.
Kiúsztunk a legközelebbi blue hole-okhoz, de az első napon gyakorlatlanok lévén, még nem találtuk meg őket.
Délután 5-re a többi vendéggel együtt (csak páran voltunk) megjelentünk az étteremben, ami karácsonyi díszben állt.
A tulaj kitett magáért - mindenki egy fél sült kacsát kapott a tányérjára. Vacsora után egy kicsit megismertük a többi vendéget és "beugró rendszeres látogatót" is. Az egyikük a saját kis repülőjével jött - nem olajmágnás, hanem olyan műtős, aki privát kórházaknak szerződéssel dolgozik és szabad idejében a Bahamák szigeteit látogatja. Egy másikuk a saját hajójával jött, a harmadik pedig sajátjának mondhatja a mindössze pár száz méterre fekvő kis szigetet (az alábbi képen).
Igazán illusztris társaságban éreztük magunkat és nagyon jót beszélgettünk. Kiderült hogy ezek az emberek nem milliomosok, csak a helyi életstílust felvett olyan emberek, akik színes és érdekes életet élnek és alkalmazkodtak a Bahamák fura, szétszórt szigeteken zajló életmódjához. Számukra mi voltunk az egzotikus figurák és sokat kérdeztek Magyarországról. Nagyon kellemesen, jó társaságban telt a karácsony este és utána jól kialudtuk magunkat.
Mivel a teljes egy hetes telelésben még sok minden történt, folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése