Ma bementünk Chicago-ba megnézni a St. Patrick napi ünnepséget. Az időjárás jelentések előre figyelmeztettek mindenkit, hogy csípős időre készüljenek az ünnepségen - és persze hogy jobb ha a tömegközlekedést használják, nagy tömeg várható.
Szent Patrick a 4. században élt, neki tulajdonítják a kereszténység bevezetését Írországban. A Szentháromságot sokszor a három levelű lóhere segítségével magyarázta a pogányoknak, így vált az Szent Patrick egyik szimbólumává. A másik a zöld szín lett, ezért márciusban az ünnepen mindenki valamilyen zöldet visel. Az ünnepe egybeforrott Írország es az ír hagyományok ünneplésével. Sokáig a mértéktelen ivászat is az ünnep része volt. Ahogy elnéztük ma a tömeget, a hagyomány ezen része valahogy újra éledt.
Vonattal (Metra) mentünk be Chicago-ba. Hétvégén óránként megy Naperville-ből a Chicago központjához közeli Union Station-re. A szerelvények - ahogy alább látszik - emeletesek.
Az emeleten ülve, középen polc sor van a poggyásznak, lenn, középen a "földszinti" utasok látszanak.
A chicago-i Union Station pályaudvar hétvégén, még az ünnepség ellenére is, eléggé kihalt. Hétköznap nagy a nyüzsgés, a munkába járók tömegei áramlanak itt át.
A chicago-i vízvezeték szerelők honosították meg azt a szokást hogy Szent Patrick napján a város folyóit zöldre festik. A 10 órára várt eseményre már gyülekezett a tömeg a hidakon.
A folyón élénk volt a forgalom, mindenféle vízijárművel és társasággal (volt aki a kutyájával) készült az évi egyszeri folyófestésre.
A hidakról a tömeg megéljenezte aki csak elhaladt a folyón.
Volt egy-két szokatlan vízijármű is.
A hideg ellenére a dudások minden tőlük telhetőt megtettek hogy a folyó mindkét partja mellett elhaladva szórakoztassák a tömeget. Azért 10 percenként megálltak és a kezüket fújogatva próbálták kicsit felmelegíteni magukat.
Folyamatosan áramlott a tömeg a hidakra.
Néhány vízmentes szerelésbe öltözött kajakos azzal vívta ki a parton álló közönség tapsát és füttykoncertjét, hogy szándékosan átfordultak a jeges vízben.
A partról bekiabálók mellett a vízen közlekedők egymással is jól elbeszélgettek.
Valamivel 11 ora után a csatornákból zöld víz ömlött a folyóba, átszínezve az egészet. A szín lassan terjedt a hidak alatt és ameddig a szem ellátott, a felhős-borús ég alatt élénkzölddé vált a folyó.
Az ünnepségre mindenki elővett valamilyen zöld ruhát, vagy ha az nem volt, vett zöld kalapot, parókát, szemüveget, nyakláncot, bóbitát, sálat vagy bármit az ucai árusoktól. Az McDonalds étteremben készült kép jól mutatja a felkészültséget.
A parádé délben kezdődött, a Michigan tó partjához legközelebbi sok sávos utcán. Délre már komoly tömeg sorakozott fel az út két oldalán. Az elején természetesen a masirozó zenekarok vonultak fel.
Ír babákban sem volt hiány.
A vízvezeték szerelők, akiket - legalábbis ezen a napon - külön becsben tartanak a folyók színezése miatt, nagy éljenzést kaptak.
Ahogy a tűzoltók is.
Amikorra az ír tánccsoportok megérkeztek, a tömeg már óriásira duzzadt.
A kislányok óriási lelkesedéssel, a nagyok ír tánclépéseit utánozva pattogtak végig az úton.
És volt két profi kislány akik egy virággal díszített emelvény tetején ropták a táncot, nem törődve a faggyal.
Sportolók is felvonultak, öt - tíz méterenként vigyorogva feltüzelve a tömeget valamilyen akrobatikus mutatvánnyal, ami minden alkalommal nagy éljenzést váltott ki.
Ekkorra már a mi oldalunkon mozdulni is alig lehetett a tömegben. Az út túloldalan több hely volt, de nem tudtuk, hol lehetne átmenni.
Megérkeztek a St. John katonai akadémia tisztjei,
zenekara,
és hallgatói.
Ahogy visszaindultunk a vasútállomás felé, a házak között örvénylő tömegtől még a buszok sem tudtak nagyon mozdulni, pedig azoknak a rendőrök külön igyekezettek próbáltak utat teremteni. A városnak a parádé, azaz a Michigan tó felé néző oldala egyetlen nagy fütyülő, kiabáló, hujjogó, ivó és fényképezgető népünnepéllyé vált.