A tél az utolsókat rúgja, a hőmérséklet néha egy kicsit fagypont felett, néha kicsit alatta van. Egyik nap felhős az ég, másnap gyönyörű a napsütés. Az időnek még nincs igazán kedve tavaszba váltani, de a tél már határozottan múlóban van és a hátsó kertben hóvirágok hintáztatják a fejüket.
A parkban ahová a költözésünk előtt oly gyakran sétáltunk, még mindig van hó és jég. A kis Herrick tavon nemrég még lékhorgászok tanyáztak:
És tudtunk vízen járni:
Mostanra a tó kezd belemelegedni a felolvadásba.
A park közepén húzódó másik tavacskán, az ösvénytől jó messze, hattyú pihen.
Mókusunk úgy döntött, megszállja a madáretetőt és összeszedi ami élelmet csak a környéken talál. Most nem vettük tőle rossz néven, mert láttuk hogy kismókus dugja ki a fejét a faodúból. Korábban, hogy esélyt adjunk a madaraknak a madáreleséghez jutni, az etetőt kiakasztottuk a kerti ruhaszárítóra.
A mókusnak egy pillanatig nem okozott akadályt, átfogta négy manccsal a ruhaszárító vascsövét és felmászott rajta a keresztrúdra. Itt elidőzött egy kicsit.
Szemmel láthatólag fázott a vascsövön, mert mindig csak az egyik mellső mancsát tette a csőre, a másikat a bundájához szorította. Utána "kezet váltott" és a másik mancsát melengette a saját bundájában.
Végül elszánta magát, leugrott a madáretetőre és támadásba lendült.
Egy pár másodperces tornamutatványba került neki belógatni a testét a madáretető tetejéről, némileg kicsavarodva belekapaszkodni az etető szélébe és behúzódzkodni az élelemhez.
Végül kényelmesen megtámasztotta magát, a farkát az etető széléhez szorítva, és határozott jókedvvel habzsolt be mindent amit talált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése