Megjött a napsütés - május 7

 Az előző estéhez még hozzátartoznak azok a nagyszerű hula táncok, amelyeket a szállodában és este a bárban láttunk. A gesztusokkal egész történeteket mesélnek el. Dóri különösen élvezi és értékeli a táncosok ügyességét.

Vannak férfi táncosok is akik nagyon profi hula előadók.

A mai reggelt egy jó tengerparti sétával kezdtük, felhős és szeles időben.

Megreggeliztünk a már ismerős furgonnál.

Aztán egyenesen a sziget déli oldalán lévő, népszerű Po’ipu strandra mentünk át, abban a reményben hogy megjavul az idő. A strandon kb. ugyanannyi madár volt, mint ember.

A langyos időben csak kevesen mentek a vízbe, de volt néhány lelkes szörfös is, aki elég jónak ítélte a hullámokat.

Volt egy különleges vendég is, egy fóka aki kényelmesen sziesztázott a napon, és akit a nyugalma érdekében a helyi vízimentő körbekerített, hogy az emberek ne zavarják. Külön kis privát strandja volt a strandon.

Néhány kilométerre egy másik látnivaló várt, egy blowhole - olyan szikla repedés, ahol az alulról becsapó hullám, nem lévén más kiútja, a repedésen át felfelé “fúj ki” a sziklából.

A következő állomásunk a Kaua’i kávé cég (Kaua’i Coffee Company) volt. Területileg ők az USA legnagyobb kávéültetvénye. Van egy apró múzeumuk, egy kávé és ajándék bolt, meg egy körséta kávécserjék közt. Itt már volt annyira jó idő, hogy bizakodni kezdtünk, hátha velünk marad a napsütés.

A kávécserjéket hosszú sorokban ültetik. Egy bokor egyszer egy évben fél kilónyi kávébabot terem.

A kávészemek begyűjtéséhez ilyen kombájn-szerű gépeket használnak. Ezek rugalmas, üvegszálas pálcákkal verik le a bokrokról a kávébabot, anélkül hogy a bokorban kárt tennének.

A cég ajándék boltjában és kávézójában leültünk egy kicsit a teraszon, egy pohár fagylaltra és egy csésze finom kávéra. Az asztalunk alatt hamarosan csillogó zöld, apró gyíkok tűntek fel, jelezve hogy tulajdonképpen ez az ő asztaluk, de hajlandóak minket békén hagyni.

Az egyikük nekiállt uzsonnázni.

A napsütés egyre erősebb lett, úgyhogy miután megkávéztunk, egy olyan programnak vágtunk neki, amit eredetileg máskorra terveztünk, de ki akartuk használni a váratlan forró nyári délutánt: nekivágtunk a Waimea kanyonnak vezető útnak. A kanyont a Csendes óceán Grand Canyon-jának is nevezik, és az egyik legnevezetesebb látnivaló Kaua’i-n. A kanyargós út mentén, ami a tengerszintről több mint 1200 méter magasba kanyarog fel, megálltunk a Vörös Föld Vízesés (Red Dirt Waterfall) mellett.

A kanyon peremére felérve, az egész óriási völgy a lábunk alatt terült el. Bár sokkal kisebb mint a Grand Canyon, elég nagy ahhoz hogy a turistákkal teli helikopterek aprócska szúnyognak tűnjenek benne. És itt több a növényzet mint a Grand Canyon-ban. A fényképek csak gyengén tudják visszaadni azt a fantasztikus érzést amit egy ilyen grandiózus természeti csoda mellett állva érez és lát az ember.

Az út még hosszú mérföldeken át kanyarog a kanyon mentén, majd a Na Pali szikláknál végződik, a sziget északnyugati sarkánál, a Pu’u O Kila kilátónál, ami a Kalalau völgyre néz. Ez az USA és a világ egyik legszebb kilátó pontja, de leggtöbbször ködben, felhőben van. Nekünk csodálatos szerencsénk volt hogy ragyogó napsütést és kristálytiszta eget kaptunk ajándékba, amíg ott voltunk.

Ahol a völgy lefut az óceánig, kristálytiszta kék víz csillog, egy kicsit még bele is lehet látni a több mint 1200 méter magasból. A meredek sziklacsúcsok mellett minden más eltörpül.

A kilátást csodálva, belefutottunk egy másik magyar házaspárba, akik az USA-ban élnek és fél évre költöztek Hawaii-ra; és más váratlan barátot is szereztünk.

A környék látványától eltelve, végül belevágtunk a haza vezető másfél órás autóútnak. A nap kicsit megperzselt és kiszárított, a túra szomjassá tett bennünket. Úgyhogy egyenesen az előző napi vacsorahelynek vettük az irányt, a Jimmy’s Grill nevű nyitott kertes vendéglőcskének, ahol pompás mahi mahi halvacsora és néhány sör csúszott le a torkunkon. Pont mire beesteledett értünk haza a szálloda parkolójába.