Kaua’i, 2020 május

 Május 5-dikén reggel 10-kor indult gépünk New York-ból egy 10 órás útra Honoluluig, ahol átszálltunk egy további 40 perces repülésre Kaua’i szigetére. Az első 9 óra után már nagyon várod hogy végre megékezz…

Az egyik hurrikán után Kaua’i-n szészóródtak a tyúkok és kakasok és mára már a sziget “vadvilágának” részei. A reptéren a legnagyobb nyugalommal sétáltak az utakon és az emberek közt.

Dóri a Hertz autókölcsönző kiemelt ügyfele, ezért a rögtön felvehettük az autót, az 1-es állásban várt ránk.

Ráadásul egy kategóriával drágábbra “upgrade”-eltek, így egy piros Chevy Camaro várt minket, kulcs az ülés mellett.

 

Piros sportkocsi Hawaii-n? Rögtön Magnum jutott az eszünkbe.

A szálloda a reptérhez közel, a sziget keleti oldalán várt ránk, a Kaua’i Beach Resort. A gépünk deélután 5 körül szállt le, este 8-ra megvacsoráztunk a szálloda éttermében. Dóri csirkét kért, én blue marlin halat (nem tudom, van-e magyar neve).

Péntek reggel aludtunk egypár extra órát (6 órával vagyunk itt hátrább mint New York időzónája és 12 órával Magyarország mögött). Miután felkeltünk, elmentünk egy kocsival 15 percre lévő “food truck”-hoz (azt hiszem a legjobb fordítás kajás furgon: olyan furgon amit évekkel ezelőtt leállítottak egy parkolóban és most konyhaként szolgál, meleg vagy hideg ételeket, kávét stb. kínálnak belőle). A Kaua’i-ra indulásunk előtt pár nappa derült ki, hogy az egyik kollégám unokatestvére, Matt, és a felesége Erika ilyen food truck kávézót üzemeltet nem messze a szállodánktól. Úgyhogy megkerestük őket, és itt reggeliztünk, meleg szendvicset és finom kávét.

Erikáról kiderült hogy kanadai származású, és a napi munk végen, bár sok a teendője, megpróbál időt találani egy fürdésre az óceánban. Persze felhívtuk innen a kollégámat is, úgyhogy egy kis családi összejövetel közepén találtuk magunkat. Volt a parkolóban még 3-4 másik food truck is, de ők csak ételre specializálódtak és csakk később, 11 órakor nyitottak ki.

Reggeli után végigautóztunk a sziget keleti és északi partja mentén. Kaua’i nem nagy sziget, és egyetlen igazi főútja a part mentén megy körbe, kivéve az északnyugati régiót ahol a meredek és éles, szaggatott hegygerincek egészen az óceánig nyúlnak és nincs hely útra a part mentén.

 

Helyenként meg-megálltunk hogy megcsodáljuk a partot vagy a homokos strandokat. 

Na meg a helyi vadvilágot.

Az èszaki oldalon elmentünk egészen a hanalei-i kilátóig, ami a civilizált út vége a hegyláncok fala előtt.

A kilátó taro mezőkre néz. A taro krumplihoz hasonló gyökér és évszázadokon át kulcs összetevője volt a szigetlakók étkezésének. Összezúzva, krumplipüréhez hasonló formában is sokat fogyasztották. Lehet hogy tápláló, de (legalábbis a mi véleményünk szerint) eléggé ízetlen pép.

Egy késői ebédre visszamentünk a már ismerős food truck-okhoz, ahol akkorra már kinyitottak ebédre a furgonok, és nagyon finom hal ebédet ettünk.

A helyi vadvilág érdeklődéssel követte hogy mit rendeltünk és hogy abból ők esetleg kapnak-e.

Az asztalunkról leesett egy csipet rizs, és mielőtt reagálhattunk volna, kakasok és tyúkok gázoltak át Dóri lábán hogy egy szempillantás alatt eltüntessék.

Ebéd után betértem a Hertz autókölcsonzőbe, mondtam nekik hogy az előző este kapott Camaro minden indulásnál kijelzi hogy ki kell cserélni a távkapcsoló elemét. Ez azért probléma mert ha ez az elem lemerül, még kinyitható az autó a kulccsal, de elindítani már nem lehet. A Hertz nagyon elnézést kért, de csere elemük nem volt, így a számukra legegyszerűbb megoldással az autót cserélték ki egy fehér 2020-as Ford Mustang-ra. Ezt rögtön le is teszteltem, elautózva a közeli Wailua és Opaeka’a vízesésekez.

Az utóbbi parkolójában a vadvilág lelkesen üdvözölt (én voltam az egyetlen új látogató), és hevesen érdeklődtek hogy mit hoztam nekik. 

Mivel az egész szigeten mindenütt ki van táblázva hogy az Isten szerelmére kérik, a turisták ne etessék az állatokat és különösen ne a kéregető tyúkokat és kakasokat, így csalódást kellett okoznom a parkoló állandósult lakóinak.

Azért az érdeklődés rövid ideje alatt is teljes tyúk családokat ismertem meg. Erről a képről például azt gondolnád, hogy ez egy extra csőrrel és lábakkal ellátott tyúk, aki történetesen a kocsim mellett telepedett le. Igazából 3 csibe bújt meg alatta, akikre ráült, valahányszor azok megálltak

Az Opaeka’a vízeséshez közel volt egy kilátó a Waiula folyóra, ahol kajakon eveztek fel nagyon távoli és pici emberek a Fern Gotto esőerdő barlanghoz. Ez szép emlékeket idézett fel, Dóri és én majdnem pont 20 éve hajóztunk fel itt.

A szállodánkba visszatérve pont elcsíptünk egy kedves hula előadást a hallban, egy kis együttessel, egy kb. 40 éves pasival aki rendkívül ügyes hula táncos is volt, meg egy fiatal lánnyal és fiúval akik együtt táncoltak vele. Óriási tapsot kaptak az összegyűltektől.

Utána borús és szeles időben még elautóztunk vacsorázni, de az eredetileg kinézett, indiai ételeket felszolgáló food truck helyett bementünk a mellette lévő grill étterembe, és mahi mahi halat vacsoráztunk. Mahi mahi-t (nem tudom, létezik-e magyar neve) először az esküvőnk estéjén ettünk Maui-n 2007-ben, és sosem csalódtunk benne.  Csoda finom, könnyű fehér húsú hal.

Vacsora után még egy kicsit beültünk a szálloda bárjába, ahol egy másik kis együttes zenéjére egy olyan hölgy táncolt hulát, aki se fiatalnak, se karcsúnak nem volt mondható, de csodás könnyedséggel és gyakorlattal hulázott. Közben az együttes vezetője, szokásos módon, kérdezgette a vendégeket, ki honnan jön. Az USA minden részéből voltak itt, Boston-tól (keleti part) Los Angeles-ig (nyugati part). Végül a hula táncos hölgy, hajában virág dísszel, nyakában egy virágból font nyaklánccal (lei) befejezte az előadást, mi pedig elmentünk aludni. De előtte megírtam ezt a bejegyzést.

Folytatása következik.